Majoros István: Az anarchista

Prof. Dr. Majoros István történész, tanár, újságíró, az MTA doktora, az ELTE prof. emeritusa eddig megjelent – alapvetően történelmi tárgyú – köteteinek száma a tucatnál jár. A legújabb, már a címében is titokzatosnak tűnő, Az anarchista, a szerző első regénye 2023 nyarán jelent meg magánkiadásban, 240 oldalon. Írása kiválóan vegyíti a fikciót és az ahhoz, a jellegénél fogva anakronisztikusan kötődő történelmi tényeket. Az olvasónak – ha máshonnan nem, a fülszövegből megismerve a szerzőt – nem lehet kétsége, amikor egy-egy időszak hátterét, történelmi kapcsolódásait mutatja be Majoros, ott megalapozott tényeket találhat.

A főhős – ki lehetne más – mint egy nógrádi, sőt egy balassagyarmati gróf, Fogarassy Tamás, aki a bölcsészdoktori munkájának lezárására, 1910 őszén érkezik Párizsba. Majoros már Az If váránál a tenger c. könyvében, nem kevésbé a Palócok földjén c. munkájában is többször utalt palócföldi származására, hiszen 1949-ben Honton született, 1968-ban érettségizett Balassagyarmaton. Így érthető, hogy éppúgy palócföldi gyökerei, mint saját, 1970-80-as évekbeli franciaországi ösztöndíjas utazásai adták írásának keretét, a témaihletet.

A fény városa Európa legizgalmasabb fővárosa volt akkortájt, amelynek ragyogása, vonzása joggal igézett meg sokakat. A kultúra igazi otthonának tekintették, művészek, írók, költők, festők találkozóhelyének, de egyben különböző politikai áramlatok, mozgalmak követőinek, vagy éppen üldözötteinek találkozó- és menedékhelyeként is szolgált Párizs. Annál is inkább, hiszen a franciák racionálisan gondolkoztak, ha befogadják az idegent, előbb vagy utóbb befolyásuk a befogadottak nemzeteinél hatványozottan érvényesülni fog.

A kötet tehát a Belle Epoque korszakától indul és az I. világháború lezárását követő évekig tart.

Az I. fejezet, A béke utolsó évei címet viseli, tehát az 1910-1914 közötti korban találja magát az olvasó, amely időszak a párizsiak számára a nyugodt polgári élet évei voltak. A regénybéli gróf Fogarassy Tamás számára is, hiszen szülei biztosítják a nyugodt anyagi körülményeket a párizsi évekhez, így napjait a Sorbonne könyvtára, a múzeumok, a Quartier Latin éttermei, a Luxembourg-kerti séták között oszthatta meg.

Nem lennénk Párizsban, ha főhősünket nem érte volna el gyorsan a szerelem, egy tehetős francia bankár egyszem leányának, Nicolette-nek személyében. A leány „természetesen” szintén egyetemista, irodalomtudományok végzős hallgatója a Sorbonne-on.

A fiú szerelme már a kezdetektől viszonzásra talált, amely hamarosan leánykéréssel folytatódott. Sőt, a szerző még azt a kockázatos manővert is eljátszattattja hőseivel, hogy a szülőket nem tájékoztatják előzetesen a jövőbeni terveikről. Így egy kis „posztmodern” is belekeveredik a történetbe, mintha a francia bankár após, alig várna egy palóc grófi vőt rokonságába…

A Belle Epoque minden téren ragyog, 1914-re a fiatalok házassága, sőt az ikergyermekeik érkezése, majd a doktori védés is megtörténik.

A könyv érdekes történészi adalékai a neves professzorok, történészek és a magyar ifjú közötti, a történelmi korról, a konzervativizmusról, liberalizmusról, a monarchikus berendezkedésről, a népek sorsáról, önérdekeiről folytatott eszmefuttatások, amelyekben Majoros jól mutatja be a céltudatos francia nézetrendszert és a naiv magyar megközelítést, amely majd a későbbi kegyetlen valóságból visszaköszön.

Ezekben a részekben a fikció háttérbe szorul, megismerkedhetünk Majoros tudományos jellegű elemzésével a francia konzervativizmusról, majd két neves, mára feledésbe merült történész-filozófus, a korszak meghatározó személyiségeinek gondolatait is olvashatjuk. Maurice Barres, aki a köztársasági eszme híve volt, Charles Maurras pedig monarchiáé, ők többek között taglalták azt, amely rövidesen valósággá vált, miért nem maradhat minden változatlan Európa életében.

Majoros beleszőtte a regény fonalába főhőse egyetemi társainak személyes történeteit is. A cseh, török, orosz, szerb, lengyel, arab, francia diákokkal magyar társuk életre szóló barátságot kötött, de róluk a háborús időszakhoz érve kiderül, egyesek politikai küldetést teljesítettek, a barátságokat pedig árnyalták a nacionalista nézőpontok.

Mindezek mellett a szerző „utaztatja” is főhősét, aki vissza-visszatér szüleihez, így érdekes leírását ismerheti meg az olvasó a Palócföldnek, népéletének, a Balassagyarmat-Losonc közötti rivalizálásnak.

*

A Háború címet viselő második részben egymást követik az események, 1914 nyarán megtörténik a hadüzenet, megnyílnak a frontok, mindaz, ami eddig rózsaszínűnek látszódott, pillanatok alatt megváltozott. Megjelent a rideg érdek, a háború istene végigrohant Európán – ahogy Majoros írja.

Fogarassy Tamás 1914 közepén még felkeresi szüleit, szülővárosát, de feleségéhez, családjához visszatérni a hadüzenet után már nem tud. Hamarosan megkapja behívóját, repülőpilótaként, mesterlövészként a galíciai frontra kerül, ahol több bevetésben dicséretesen megállja helyét.

A háború folytatódik, nincs megállás, gróf Fogarassyt keletebbre vezénylik, de túléli a harcokat.

A háború lezárultából semmit nem érzékel, hiszen egy hadifogolytáborba zárják. Itt kerül kapcsolatba egykori párizsi diáktársával, Vlagyimirrel, aki a bolsevik forradalom támogatója lett, de mint megtudhatjuk – minden nemesi származása ellenére – ezeket a terveket már Párizsban is magában dédelgette.

Szinte összegzésként a fogoly és parancsnoka között itt nyílik mód egy hosszú záróelmélkedésre, a háborúk természetéről, és az anarchizmusról, mint a politikai nézetrendszerről. A kezdetekben a konzervativizmust feltétlen támogató ifjú magyar gróf az általa zsigerből gyűlölt háború és annak eszkalálódása miatt az anarchizmus híve lett, amely nézete szerint a kölcsönösségen és az emberek oktatásán, felemelésén alapul és mint követendő nézetrendszer ki fogja majd küszöbölni a fegyveres összetűzéseket.

Kettejük beszélgetése végén belátta tévedését, az anarchizmus nem szolgálhat megoldásul a háborúk elkerüléséhez.

Végül orosz barátja segítségével főhősünk 1920-ban hazajut, sőt családjához Párizsba is visszaérkezik, majd immár diplomataként, a költő-irodalmár feleségével együttesen kereshették fel a konszolidálódott Magyországot, benne Palócország fővárosát.

Örömmel tapasztalhatták, a kontinenst új remények hatják át, a Népszövetség révén megelőzhető lesz egy új világégés. Hasztalan, hiszen maga a könyv is azzal zárul, 1939-ben kitör a második világháború.

*

Nincs új a nap alatt, a háborúskodás perpetum mobile-ként működik az emberiség történetében, csak a köztes időtávolság kérdéses. Majoros Istvánt, mint történészt, éppen az általa felvetett dilemmák foglalkoztatják, a háborúk elkerülhetőségéről ill. elkerülhetetlenségéről, a különböző politikai nézetrendszerek „felelősségéről”, az eseményekkel sodródó egyén tehetetlenségéről, és leginkább a nemzetek szinte kötelezően jelentkező önérdekéről.

Az igazat megvallva meglepő a címadás, és a főhős megoldási „kísérlete” – hiszen az anarchizmus, mint eszme, erősen devalválódott, alapvetően a mindenkit elriasztó szabotázs- és terrorakciók miatt. A ma átlagembere számára kevéssé ismert az alapvetése, az uralomnélküliség, a társadalmi hierarchia elutasítása.

A könyv olvasója elgondolkodhat napjaink háborújáról – erős az áthallás – és arról, mit nem adnánk (már aki), ha valamelyik izmus biztos megoldást nyújthatna a teljes fegyvernyugváshoz.

Majoros könyve, az idillikus Belle Epoque és az újra megtalált magyar-francia családi boldogság kettősségében továbbgondolásra késztet, de megoldást nem nyújthat, ahogy a regény szereplői sem tudtak, sőt nacionalizmusuk okán, többségükben nem is kívántak adni.

*

Az anarchista az internetes forgalomban 3200 Ft-os áron rendelhető meg.

2023. augusztus

Összeállította: Nagy László